Kovács István

Szent Iván éje az útmentéről

Felsorakozva a tűzoltók.
Címerük: arany sisak
s keresztben két ezüst csáklya.
Egy darázs belegabalyodik
zászlójuk rojtozatába.

Örvénylő lángfonat-tutajok…
felkapcsolható lidércfények…
kisorsolt tűzugrások…

Ikerkoszorút visel
az erény és a vétek.

A cseresznye
hallókészülékké érik…
Az internetről is
leolvasható az ének.
(A látomás ma még nem.)

Az állandóság jeleként
Szent Iván-éjtől
Szent Iván-éjig
margaréták hunyorognak
a macskák boszorkányszemében.

 

A festett falu

(Zalipie)

Virágos bölcső és kutyaól,
a kemence tűzvirággá pingált,
a festett falu határában
Chopin-hangjegyek a nyírott fűzfák.

*

A mennyezeten széthullt csokor –
sziromreszelék: mágnese a fény,
az ég felizzó kályhalapján
pünkösdi rózsa formájú edény.

*

A búzakoszorús ablakban
örökmécs: égő csipkebokor-álom…
Kelengyeláda és koporsó
a mesék vizén… s liliomzátony.

*

Füstös akácfarámában Krisztus,
előtte ülünk mind a lócán.
Méhecske-pillanatok zsonganak
az időkaptár-faliórán.

 

A szonáták festője

Mikalojus Konstantinas yiurlionis emlékének

Égig érő fénygubacsos fák
világítják át egyre másmilyennek
a Mindenség csillagképeit
Litvániában,
ha fúj a balti szél.

A kos ott áll a szirten,
hogy felöklelje égi párját.

A szivárvány
lasszóként feszül a világra.
yiurlionis kilép
a bazaltkúpokon fönnakadt bárkából
– már kétszáz métert
apadt az özönvíz –,
hogy füstjelet adjon,
vagy kiengedje a szellemet a palackból.

Előtte
kottalapként is teleírható
hatalmas vászon:
az ég és a föld befüggönyözött határvidéke.
Elhagyott állványai
naplementébe szenesedő
kápolnadúcok.

A zenét és a végtelent
akarja megfesteni,
a szonáta időben és térben
egymáson áttetsző dallamait,
kinyíló hangjegycsokrait
és fuvallatáramát,
hogy fogalmat alkothassunk a lélekről.

Az égboltot beredőző tenger
tükörvégtelen száguldása
fövennyé csillapul.
A vonalát ívesen követő,
túlvilágig vékonyodó réten,
amely mintha az árapály
holdsarlóján virágzott volna ki,
angyalok ácsorognak.
Egyikük térdre ereszkedve gyönyörködik
körömvirágban, pillangóban.
Hatalmas szárnya
súlytalan borul reá
a mennyország előterében.
Minden a színarany
álomárnyalataival nyugtat.
Talán azért,
mert balfelől az égen
három bukott angyal
stukázik fehéren alá.

Jobbra,
mintha lépcsősor vezetne föl (és ki)
egy másik festménybe.
Talán piramis.
Bevonalkázott háromszög-
töredéke látható csak
a mi érdekünkben
lefelé lépegető
őrangyalaink kedvéért.

Odébb,
az egyszerre hármasával
sorjázó képeken túl,
szélmalmokkal megkoronázott
hegyek,
sziklacsúcsok,
suvadásos homokdűnék,
megkövült lélegzetek.
Fölöttük
felhőből kiemelkedő
malomóriás molnárja az Isten,
dísze hat vekni mindennapi kenyér.
A hetedik napon
vitorlás lapátaival
hangmetszeteket gravíroz az égre,
hogy látható
és megfesthető legyen a zene,
a teremtés utáni
tétova megkönnyebbülés sóhaja.