A felvilágosodásról

Gondolatok Tornai József Nyílt leveléhez

Tornai József „Nyílt levelében” a lényegre mutatott rá. A felvilágosodás megkerülhetetlen pontja – bár nem kezdőpontja – a magyar történelemnek. A felvilágosodástól válik el az addig egységes európai út jobbra és balra, és itt a gyökere a mai magyar társadalom gyengeségének, kettészakítottságának is.

A felvilágosodással nem könnyű szembenézni. Bármily elfogulatlan vizsgálata kétszáz éves tabukat sért, érzelmi viharokat kelt, és igen erős érdekekbe vág. A felvilágosodás szellemi gyermeke az egész modernitás, a tudományos-technikai világkép. Társadalmi következménye a francia forradalom és az összes baloldali mozgalmak és forradalmak. Ezek hatalomra jutva egységes tanrendszert, egy ateista vallást formáltak belőle, hozzárendelve olyan fogalmakat, mint haladás, demokrácia, szabadság, nemzetköziség. E tanrendszer ma feltétlen és kritikátlan tiszteletet követel meg magának, mint az egész emberiség számára kötelezően előírt világkép. E téren 1990 nem hozott változást: a marxizmus és a liberális demokrácia világnézete azonos.

Magyarországon ma néhány öreg kivételével csak olyan ember él, akit a felvilágosodás és modernitás szellemében neveltek, és aki baloldali uralomhoz szokott. Aki már gyermekként megtanulta „a múltat végképp eltörölni” és „átalakítani a természetet”.

A felvilágosodást bírálni vagy más világképet kínálni társadalomellenes tevékenységnek számít, és sokakból személyes indulatokat vált ki. Egy kereszt, egy árpádsávos zászló látványa, vagy az a gondolat, hogy az EU-alkotmányba a „keresztény” szó bekerüljön, sok magyar embert szinte vallásos érzékenységében sért. Ezért nem könnyű erről a témáról higgadtan beszélni.

Ennek dacára a felvilágosodás és a ráépült világrend kritikáját a 20. század során elvégezték az emberi szellem nagyjai. Szemben áll vele valamennyi vallás, számtalan megújulási és zöld mozgalom.

A modernitás kritikájához és az utóbbi 250 év átértékeléséhez ateista gondolkodók is eljutottak. Az élővilág pusztulása, a víz és a levegő megmérgezése, a pénz és hírközlő eszközök általi tömegmanipuláció, a felvilágosult társadalmak öregedése és önpusztítása ma már nem írható az egyház vagy a királyok számlájára. A felvilágosodás következményei ma már globális, sőt kozmikus méretűek. Nemcsak feltétlen hívei és befolyásoltjai száma hatalmas, de a tőle szenvedő, uralma ellen lázadó vagy kiutat kereső embereké is egyre növekszik.

A felvilágosodás kritikája számunkra két okból is elkerülhetetlen. Az első: a belőle sarjadt technikai civilizáció katasztrófába viszi az emberiséget, és a földi élet elpusztításához vezet.

A második: a felvilágosodás írta történelem a magyarság (és sok más nép) számára a biztos pusztulás receptje.

Európa történelemkönyveit kétszáz éve a felvilágosult történészek írják. Az elhallgatásnak és hamisításnak immár évszázados hagyományai vannak. A képzelt ősember, a leegyszerűsített antikvitás és az eszményített modern nyugati civilizáció a fejlődés lépcsőfokai. Az emberiség eseményei Nyugat-Európában zajlanak, transzcendens vonatkozások nélkül. A kereszténység csak mint eretnekégetés és vallásháború szerepel.

Vannak Nyugaton kiváló történeti iskolák, nyilvánossághoz azonban csak a fenti leegyszerűsített kép jut. Ez az iskolai tananyag. Jól szerkesztett, színpompás enciklopédiák, kultúrtörténeti és vallástörténeti sorozatok tömege vonzza a felületes olvasót. Az újságok, rádiók, televíziók történelmi műsorai ugyanezt visszhangozzák, és csak felvilágosult történészeket szólaltatnak meg.

A felvilágosodás térképén Bécstől keletre fekete folt van. Közép- és Kelet-Európa népei nem léteznek. A többi földrész nagy civilizációi is csak akkor bukkannak fel, amikor a fehér ember gyarmatosítja őket.

Ebben a szűkített történelemben egyáltalán nem szerepel a magyar nemzet. Eurázsia nagy lovas kultúráit, a szkítákat, hunokat, kazárokat, avarokat éppúgy hallgatás övezi, mint a keresztény magyar királyság ezer évét.

A „felvilágosodás” szó maga azt sugallja, hogy előtte sötétség volt. A kereszténység és a többi vallásos kultúra elsötétítése szerves része a modern világképnek.

A sötétnek és nemlétezőnek nyilvánított korok, vallások, népek, kultúrák – az emberiség és történelem 90%-a – ennek ellenére bátorkodnak létezni, és a felvilágosodástól eltérő képük van a világról és önmagukról. Így a magyarnak is.

A magyar nemzet önképe a szkíta–hun eredetre, a szent királyokra és Szent Koronára épített keresztény küldetés volt 1945-ig. Ugyanezt vallotta Európa rólunk. Országunkat minden nyelven Hunországnak (Hungaria) nevezik, és a magyart a kereszténység kiemelkedő nemzetének tartják a középkori források, amely az Árpádok, az Anjouk és Mátyás király alatt első Európában.

Sem ember, sem nép nem létezhet eredet, saját történet és életcél nélkül. A magyar eredet- és küldetéstudat – még ha mítosznak tekintjük is – fontos eleme a nemzet fennmaradásának. Tudja ezt a világ minden népe, s amelyiknek nincs, az gyárt magának eredetmítoszt.

A francia felvilágosodás, amely a világot centrumra és perifériára, a népeket fejlettekre és fejletlenekre osztja, hatása első pillanatától fogva gyengítő és bénító a magyarságra. Ezer éve követett, isteni eredetű hivatása helyett idegen minták követését jelöli ki számára. Párizs, London, Moszkva, New York az ideál. Még ha ezek a modellek tökéletesek és hasznosak volnának is, az elérhetetlen idegen cél után futó szerep olyan, mint az orra elé lógatott répa után igyekvő szamáré.

Ősi birodalmak örököse, szent királyok népe, Szűz Mária országa – helyette mit kínál a felvilágosodás?

A Habsburg Birodalom bizonytalan eredetű keverék népeinek egyike. 1848-ban ébred először nemzeti öntudatra, de lázadását leverik. 1920-tól állami függetlenséghez jut, ám ezt a szomszédai elleni agresszióra, zsidóüldözésre, a fasiszta Németországgal kötött szövetségre használja. 1945-től a szocializmus útjára lép, és megtalálja helyét a haladó népek sorában.

Az utolsó mondat újabb változata: 1945-től kommunista csatlós, 1990-től a demokrácia útjára lép, és megtalálja helyét a haladó népek sorában.

Ezt találjuk valamennyi „felvilágosult” könyvben és enciklopédiában. Ezt írja az ország EU-belépésekor Brüsszelben kiadott ismertető füzet, amit a magyar kormány szó nélkül helybenhagyott.

A hamisítás nem csak a magyarokat sújtja. A felvilágosult modernitás Isten és a vallás kiiktatásának szándékától vezérelve magát az embert szorítja hihetetlenül szűk ketrecbe. Egyetlen életformát és gondolkodást engedélyez számára, a többit sötétnek és üres fekete foltnak nyilánítja. Történelem címén kizárólag a felvilágosult Nyugat és holdudvara ismerhető, és kijelölt haladó előzményei. A többi fekete folt. Gondoskodnak róla, hogy a modern emberhez a hírük se jusson el. Zene címén kizárólag a felvilágosodás óta szerzett nyugat-európai műzene megengedett. Vallásos zene, régi és más kultúrák zenéje, népzene a modern embernek tilos. Gondoskodnak róla, hogy soha ne hallja. Hasonló cenzúra keríti el az összes művészetet és tudományt, tájat, ételt, italt, világmagyarázatot. A cél Isten kirekesztése, de ezzel a modernitás az embert saját kultúrája 99 százalékától eltiltja.

Amikor az úttévesztés pontját a felvilágosodásban látom, nem kívánom azt eltaposni, mint Voltaire gondolta a kereszténységet.

A tudomány, a szabadság, a társadalom, mint másutt, a korántsem tökéletes középkori Európában is fejlődött. A kétség és tagadás szelleme a vallásos kultúrákban is jelen van, és vannak serkentő hatásai. Az ördög is az Úr teremtménye, és az ő engedélyével működik. A döntés, szabadságánál fogva, az emberé. Sokat vét, sokat téved, de amíg a vallás, ez a közös isteni és emberi mű féken tartja, a fejlődési pályán kisiklani nem tud, és az élet körforgását a Földön fenn tudja tartani.

A felvilágosodásban rejlő bűn-mozzanat nem a szabadságvágy, hanem az Isten ellen fordulás, a tételes és gyakorlati vallásellenesség. A modernitás minden kártétele erre a mozzanatra vezethető vissza. Az Isten és Jézus elleni harc hihetetlenül sok erejét fecséreli el a modern fehér civilizációnak. Gyengíti, önpusztításba és céljaihoz szükségtelen bűnök sokaságába hajszolja, eltorzítva még kedves gyermekét, az egyéni szabadságot is. Az ateizmus nem kreatív eszme. Be kell látni, hogy erre új vallást és morált építeni nem sikerült.

A szükséges fordulat első lépése ezért az Istenhez való visszafordulás és a vallás – esetünkben a kereszténység – tapasztalatainak bátor használata. Így a Föld pusztulása lassítható, talán megállítható.

A magyarság is csak úgy marad meg, ha átlépi a felvilágosodás szabta korlátot, és teljes hagyománykincsére épít – beleértve arányosan a modernitásban telt időt. Hamis tétel az, hogy vagy Szent István, vagy Petőfi. Hanem: Attila és Szent István és Petőfi. Egyébként ez a történelmi valóság.

A vallásos tradíció a modernitás értékeit nem vonja kétségbe, világhatalmát pedig tényként fogadja el. Az emberi történelmet egységes folyamatnak tekinti, amelyen végighúzódik Isten és a Sátán, jó és rossz küzdelme.

Tisztán isteni vagy mindenestül ördögi korok vagy népek nincsenek, sőt, minden egyes ember szívében és élettörténetében is ott van ez a kettősség.

A jó és rossz azonban mindig világosan megkülönböztethető, a történelmi események és folyamatok ezért legalább utólag értékelhetők.

A költőkben is több lélek lakik, több, egymásnak ellentmondó eszme működik egyszerre. A verset, mint más műalkotást, amúgy sem a filozófiája minősíti, hanem zsenialitása, esztétikai értéke. Téveszmés vers is lehet remekmű. A zseni, éppen érzékenysége miatt, ki van szolgáltatva a koreszméknek. Tükrözi, megfogalmazza, de szembe is megy vele, és életműve, teljes személyisége az, ami végül Isten felé mutat. Nagy művész ritkán lesz egyetlen eszme propagandistája. Ha átmenetileg el is varázsolták, az életműben ott vannak az ellenpontok. Petőfi sem csak jakobinus. Húszévesen, a 19. század derekán még hihette, hogy ha a királyt felakasztják, eljön a Kánaán. Nem tudhatta, hogy a Szabadság – egyenlőség – testvériség című könyvben a paraszt, a polgár és a magyar nemzet elpusztítása is le van írva. Adynak se mindig a vér és arany vagy a vörös csillag a reménye. Istenes is, fülében ősmagyar dal rivall, úr és magyar is.

Madách Az ember tragédiájában a modern haladáseszményt végigviszi, és Lucifer (fényhozó) kártékonyságát kimutatja, de a régi korokról is megvan a véleménye.

A művész éli, egyszerre hirdeti és ostorozza saját korát és környezetét.

Ha eszmék hatását értékeljük, versekkel illusztrálni lehet, de bizonyítani nem.

Somogyi Győző

*