Balassiáda
Csakazértis
rózsák,
szekfűk és violák,
elémbe táruljatok,
az nagy jó Úristen
segítsen erőben,
s ti még ne hervadjatok,
legyek még vigalmas,
ellenségnek farkas,
szívemre hajoljatok!
Ha ki lép jácintra,
oly mintha jonhomra,
pediglen sokan vagynak,
nem szánnak Istent se,
tesznek az Ürdüngre,
hogy én megsavanyodjak,
élnem se lehet már,
ámbár halnom lesz kár,
békét sehogy sem hagynak.
Veszejtik népemet,
irtják nemzetemet,
ki vala népek köve,
lélek itt léleknek
csak mintha féregnek
lenne rágandó töve,
szegényt ők nem néznek,
bár az jó vitéznek
szakadjon is meg szíve.
Janicsár oskolák
tagadni tanítják,
aki vér a vérünkből.
Panasszal hová megy,
akit az egyszeregy
is kiforgat hitéből,
ki csak a koncra néz,
habár rég nem vitéz,
nyüvesedvén már régtől?
Munkának, kardnak itt
nincs becse, karmait
jól feni a bitangság!
Csuda, ha elbutul,
elapad, elvadul
ez a mennyei ország?
Mit mi nem becsültünk,
lészen majd nélkülünk
idegennek Mennyország!
De ti csak, violák,
akár a mákvirág,
tovább is viruljatok!
Nem veszünk mindnyájan,
csak kinek a nyájban
fő és kolomp adatott,
s akik még maradtok,
azoknak virágok
s rétek tavaszt hozzatok!
Ébredj meg, ébredj meg,
tégy hitet hírednek,
százszor legázolt hazám!
kit penge és golyó
meg nem tört, sunnyogó
folyondár veszt, nem oszmán?
Pogány itt, pogány ott,
csel itt és csel amott –
védekezz, agg oroszlán!
Csakazértis rózsák,
szekfűk és violák,
lábamhoz tolongjatok,
az nagy jó Úristen
segítsen erőben
mindőnket, ki nem halott,
eszünk is, szívünk is
nyíljék meg, miért is
fejet és térdet hajtok!
Egy (?) potesszára
A
minden spirálján
lóg bugyim,
keleti-nyugati léghuzat
lyukain
ki-be jár.
Kit izgat?
Van hugyim,
s kit izgat,
kit hogy ringat el,
ki mindenkit elringat:
a halál?!
Kit izgat, ki-mi vagyok?
Lóg mellem,
lóg bugyim,
semmi gond:
van hugyim,
s nézik, nézik a csillagok.
Ártatlanság elvesztése
Amikor valaki örül,
gyorsan fut az idő.
Így hordta terhét Mária,
az Istenszülő.
Mária volt az én anyám is,
s ő is örült nekem.
Boldoggá avatlak most, anyácskám:
én is örvendezem!
Keveset láthattad boldog arcom,
pedig úgy szerettél, mint azt a fiút,
s nem hihetted, mikor meghaltál,
hogy számomra lesz még kiút.
Boldog vagyok most, édesanyám –
ez ártatlanságom elvesztése?
Hogy merek boldog lenni? – kérdem,
de azt szeretném, ne lenne vége!
Gyakori szókkal
Gyakori szókkal mondom
az Istent –
hisz lelkétől lelkedzett minden szavunk.
Gyakori szókkal nevezem
a Sátánt –
hisz egyre sátánodunk.
Sok szóval rontom
a Sátánt –
hisz nélkülünk mit sem érne.
Sok szóval áldom az
Istent –
hisz bennünk lüktet a vére.
