Harmadik út
Bibó István-medalion
A hetvenes évek
elején, közepén
történt. Kérdezés nélkül mondotta
nekem Kormos István költő, az Ő
legkedvesebb könyve: Bibó István:
Harmadik út. Utána kölcsönkaptam
Tőle, vagy könyvtári zárt részben
olvastam, már nem emlékezem. De
olvastam, olvastam Szabó Zoltán
gyönyörű előszavát, melyben Bibó
56-ban mint láng a Parlamentben
ott lobog. Senki sem tudja, se előtte,
se azóta, hogy mi a harmadik út.
Nem jobbra, nem balra. Harmadik
út meg nincs, sokak szerint az alkohol.
Se jobbra, se balra. Hanem a pokolra,
ahová kell menni, ha dudás akarsz lenni,
ez a harmadik út? Hanem a csillagokra,
„csillagos ég, merre van a magyar hazám,
merre sirat engem az édesanyám?” – ez
a dal, ez a harmadik út? Bibó István
ott jár ezen az úton, ott keresd,
megismered, kicsit hajlott hátú,
szemüveges, kezében bőrönd,
most épp Bartók teli bőröndjét Ő viszi.
Hogy éltek itt?
Fodor András-medalion
Kecskeméten,
történetünk okán
hangsúlyozom, Kecskeméten egy
derűs vagy borús reggelen
összefutottam az Aranyhomok
szálló előtt Fodor Andrással.
Feleségét karolva jött. Ne
hidd, hogy aranyhomok, futó-
homok ez itt, állíthatom.
Hogy éltek itt, Szegeden –
kérdezte hozzám hajolva András.
Beszédben nincs is talán neve,
írásban úgy mondják, tollhiba.
Jól, mondottam, jól, hiszen
itt vagy ott, egyre megy.
Eltűnik. Eltűnünk. Szelíd,
szorgalmas személye hiányzik.
