Bertók László

Pacni

Most azért retteg, mert az előbb
valami rendkívülit élt át, de
nem tudja, hogy mit, csak a
fölemelő érzés, a súlytalanság
érzése maradt meg benne,
s a rémület, hogy egyszer csak
semmire sem fog emlékezni, sőt,
semmi új sem jut az eszébe,
s bizonyára azért, mert mindent
elmondott már, s minden a
legelső szavak folytonos
ismételgetése-rakosgatása,
elvesztése-találgatása
s a pontos jelentésükre való
visszaemlékezés sajgó kísérlete
volt csak, s mint a halott a havon,
akiről nem lehet tudni, hogy
azért fagyott-e meg, mert
leitta magát, vagy azért itta le
magát, mert meg akart halni…
a pillanat azon múlik, hogy
képes-e a másik végével is
érzékelni a pacnit, amit
kiköpni se, lenyelni se tud már.

Élvezet

Kígyóember? Guminő?
A saját lába között néz
hátulról előre.
Testnyílásai olyan közel
vannak egymáshoz,
mintha egy ellenzéki és egy
kormánypárti magyar
képviselő szájon akarná
csókolni egymást.
Mintha az alfeleden be,
a szádon ki madzagot
húznának, s a köldöködnél
szorosra kötnék.
Úgy érzed, azonnal
kifordul a gyomrod, de
minden izmodat megfeszíted,
hogy a közös élvezetet
el ne rontsd.
Összegörnyedve
könnyebbültök meg.
Bűzlötök, mint a gőzölgő
ürülék.

Határtalan

Félálomban még, amikor
alig fér el már a mindenség
és önmaga határán, s úgy érzi,
vezetéket húznak át az
ágya fölött, s valaki
hirtelen az összes drótot a
mellére ejti, ráadásul
dobbant is hozzá egy nagyot,
ekképpen jelezvén, hogy
oda az összeköttetés, ideje
fölébredni, vigyázzba feküdni,
esetleg kimenni a mosdóba,
hidegvizes borogatást rakni a
gubancra, berezelni, vagy
teleszívni mélyen a tüdőt,
lassan engedni ki a levegőt,
s ismételgetni ezt, hátha
lefordul a melléről a teher,
s visszaalszik a halott anyja
ölébe, akivel az előbb
álmában beszélgetett…
félálomban még ki-be sétálgat
az élet és a halál közötti kapun,
s úgy tesz, mintha a saját
akaratán múlna a határtalan.