Dobozi Eszter

Egy mozdulat, mely visszaránt

Amiként a deszkarésbe,
amint ama síró gyerek,
ahogyan féreg, nyíva, féke-
vesztetten egy állatsereg

tör át palánkot, ketrecet:
nézés hatott úgy rajta át,
fúródtak át látó szemek
(ajzottan és zihálva állt),

mint akinek egész világ
éhsége fáj, szomjúsága!
úgy kapott a látvány után,
s falta minden porcikája.

Kinn-e, benn-e, ami túlról
hív és éget? Vagy ő maga
rekedt kívül? Föld alól szól
az az ének? Milyen haza,

melyik világ Atlantisza
húzza vissza? Egy mozdulat,
tarajos fák, keszeg, viza,
vizek hordozzák fodrukat.

Egy sejtelem? Merő csalás?
Tartották így, és etették,
s borongtak így már elestén.
Egy mozdulat, mely visszaránt.