Cukor György

Hajnóczy Péternek

Tisztának a tisztát őrizzük meg
oltalmazzuk az időben Ámen
                          Nagy László

Sokat esik odaát?
Vagy tél van ott is?
Itt esett a hazában a faluban
Bizsergő homlokcsonttal
nagy Beethoven-hajú esőket néztem
ezer buborék-reflexre leszakadt fekete eget
És télen fényt a havas háztetőn
vigasztalan külső lelket
részeg foltot láttam lobogni
Hullt a naptár is évre év és mégsem jött
a szent fényözön hát elkövettem magam
egy nyári nap elszenesült szemcséi sértik a szemet
a falu e tengermeder hullámzott a tűzben
s úgy ért a fénytörésről hirdetett tan
mint elemi csapás
gyerekkori fizikakönyvem
lassú szárnymártogatással
merült a fény alá s átizzott
és visszaszállt:
nagy hánytorgó hajak nyoma a párnán
és a hónalj öbléből fény-zúzalék
és minden vekker megállt
és kiverte ingemet a só
Esik-e odaát te magyar író
Tél van itt jól tudod
Hull a hó
lazul az élet
lazul a fog leszalad a tetőcserép
Forognak forognak a korongon a tündökletes
semmirekellő ifjak a jegeces téli fényben
mint te odafönn te kitett gyerek
Itt az ember az ember ó sokat ér
harmincezret is megadnak egy fél veséért
de nem a te jó megtartású májadért
És üvegből ittam a pálinkát tegnap
mert meghalhatok és nem szabad
mert meghaltatok sokan
barátomnak egy hajnalon megállt a szíve
pedig ő tudott igazán ragyogni
És mint a temető képe gazdag és szegényes utcákkal
iparkodik a hon és a falu nosza iparkodik
zökkenőkkel ugyan de begördülnek
a nagy ismétlődés viseltes kulisszái:
fölkel a nap keleten
Vigaszul mondom te író
örökös a remegő száj áhítata ha felsóhajt
megőrzöm tisztának a tisztát
úgy legyen