Gergely Ágnes

Az útirány

S akkor a korlát meglazult.
Nem beszélt róla senkinek.
Csöndben figyelt. A héja tud
figyelni így, ha fenn libeg,

kiszemelve az ámulást,
a másodpercnyi életet,
a csőr metszette folytatást,
a forgást, ahogy végbemegy,

születés és halál közül
végtelen emléksűrüség
– mint nyomtalan csatornabűz,
megtölti minden pórusát –

csomósan árad, feltolul,
az ideje is végtelen,
s hamuhodatlan visszahull,
ami fontos volt idelenn,

és sivatagi lábnyomán
árnyékát üti el a fény,
s az érzéketlen útirány
elfordul tüzes kerekén,

egy felhőtlen, vad éjszaka,
s a hajókorlát felragyog.
Az elemekből lépsz haza,
ha ott vagy és ha nem vagy ott.