A virágzó középkor kifinomult lelkisége hívta életre a Biblia pauperumok (szegények Bibliája) sajátos műfaját. Jóllehet e többnyire fába metszett vagy tussal rajzolt feliratos képeket tartalmazó könyvek valamelyest olcsóbbak voltak egy illuminált kódexnél, a „szegények” szó mindenekelőtt jelképesen volt értendő: az evangéliumok „lelki szegényeire” utalt. A képek (általában szám szerint harminchat) Krisztus életét és halálát mutatták be, különlegességük azonban az volt, hogy a középpontban elhelyezett Krisztus-kép jobb- és baloldalán egy-egy ószövetségi jelenet állt (pl. az angyali üdvözlet mellett Éva almaevése és Gedeon gyapjúfürtje, illetve Krisztusnak a halál fölött aratott győzelme mellett Dávid Góliát- és Sámson oroszlánölése). Hogy melyik Krisztus-eseményhez melyik ótestamentumi történet kapcsolódott, a Bibliának a szent könyvek és az irodalmi művek között is egyedülálló szerkezeti jellemzőjéből, az úgynevezett tipológiai rendszerből fakadt. Keresztyén szemszögből az Újtestamentum beteljesíti az Ó ígéreteit: az Ószövetség eseményei megelőlegzik vagy előrevetítik magasabb szinten való, újszövetségi megvalósulásukat (az újabb példa kedvéért: Jónásnak a cethal gyomrából való szabadulása Krisztus feltámadását). Az ószövetségi jeleneteknek (típusoknak vagy előképeknek) az újszövetségi párjukhoz (antitípusukhoz) való hozzárendelése nem egyszerűen olvasási-értelmezési mód, amelyet már a korai keresztyének gyakoroltak Pál apostolt követve, aki megnevezte a típusok és antitípusok legfontosabbikát: Ádámot és Krisztust (Róma 5,14), hanem a Biblia sajátos, belső szerkezeti eleme, mely úgyannyira át- meg átszövi az egészet, hogy szinte nincsen Krisztus életében olyan esemény, amely ne kötődnék valamilyen ószövetségi előképhez. Ennek következtében a Biblia szövetén végigfut egy olyan szál, amely felülmúlja a történetek belső időbeli vonatkozását, eltörli a történeti időt, és végső soron áthidalja a bibliai elbeszélés és befogadó között tátongó idő szakadékát, mintegy áthelyezi őt a szent eseménybe (szaknyelven üdvtörténetbe). A Biblia pauperumokat tehát nem egyszerű bibliaismereti tankönyvekként vagy festői mintakönyvekként, hanem a szemlélődő lélek meditációs kalauzaiként használták.
A Biblia pauperum modernorum (a mai lelki szegényeknek való Biblia) éppen ezt a történeti időt felülmúló szálat kívánja újból megragadni. Habár sokat merített a Biblia pauperumokból, nem utánozza azokat (hogy például harminchat képből áll, ez nem tudatos elhatározás, legfeljebb a dolog belső logikájának a következményképpen alakult). A képsorozat ugyancsak nem a Krisztus-esemény tükrében mutatja fel az előképeket, hanem a Bibliát az elejétől a végéig olvasva, szinte időrendben haladva igyekszik megjeleníti a típusok rendjét, úgyszólván, az örökkévalóság rendjét, talán azért is, mert miként a bibliás-látomásos költő-festő, William Blake mondja: „Az Örökkévalóság szerelmes az Idő gyermekeibe.”
Az, hogy a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt, és az isteni jelenlét immár nem kötődik egy helyhez, számos következménnyel járt, egyebek közt azzal, hogy ezt a szálat újra és újra meg kell találnia a művészetnek.