 |
 |
 |
 |
 |
|
 |
 A Budapesti Tavaszi Fesztivál HÍREK JEGYRENDELÉS Főoldal |
 |
|
 |
![[ Hírek ]](feszti/img/Hirek.jpg)  Ljubimov és a Taganka a fesztiválonIgazi fesztiváli eseményre kerül sor március 28-án és 29-én a Petőfi Csarnokban. Két alkalommal ugyanis Budapesten játszik a Taganka Színház társulata. Jurij Ljubimov rendezésében Peter Weiss Marat és Sade márki című művét mutatják be. A produkció premierje 1998. november 15-én volt. A mű 1806-ban játszódik. De Sade márki, a charentoni elmegyógyintézet ápoltja a többi beteggel színre viszi, hogyan gyilkolta meg Charlotte Corday a forradalom vezérét, Marat-t. Sade tulajdonképpen az elvesztett és értelmetlen forradalomról rendez előadást. A Reclams Schauapielführer a premier idején így írt a darabról: "Nagyszerű, lebilincselő, életteli színpadi alkotás, melyben egyidejűleg uralkodik rend és rendezetlenség; melodráma és erkölcsi tanítás, cirkusz, pantomim és intellektuális vita virtuóz vegyítése." Már a darabot ismerve is egyértelmű, hogy nem mindennapi előadásban lesz része annak, aki a Petőfi csarnokba ellátogat, s ha hozzávesszük még a rendező, azaz Ljubimov személyét, akkor egyértelmű: megismételhetetlen az élmény. Jurij Petrovics Ljubimov az orosz színház világon legismertebb jelenkori rendezője. A Taganka Színházban a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején - többek közt Brecht, Shakespeare és orosz szerzők művei alapján - készült rendezései bekerültek a színház világtörténetébe. Az 1917-ben született művész színészként kezdte pályafutását, 1946-tól 1964-ig a Vahtangov Színházban játszott. Több mint harminc szerepet alakított, olyanokat, mint Cyrano, Rómeó, vagy Benedek a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-műben, illetve mint Trepljov Csehov Sirályában. 1941-től filmekben is játszott: Ljubimov közreműködésével összesen 18 mozit forgattak, ezek közül néhány. A későbbi rendező szerepelt a nagy filmrendező, Dovzsenko két filmjében - a másodikat, az Isten veled Amerikát Sztálin személyes utasítása alapján tiltották be. Jurij Petrovics két éven át a színész és rendező M. Kedrov szemináriumaira járt, ezt követően a Scsukin Színművészeti Főiskola tanára lett. 1963-ban harmadik évfolyamos hallgatóival színre vitte Brecht Szecsuáni jólélek című darabját. Ez volt a ljubimovi Taganka első előadása. Ettől a pillanattól kezdődött Ljubimov rohamos és óriási rendezői felívelése. A Taganka Színház "egy nem szabad országban a szabadság szigetévé" (N. Ejdelman) vált. 1975-ben, a milánói Scala színpadán rendezte Ljubimov az első operaelőadását, Luigi Nono A szerelem forró napja alatt című művét. Ettől kezdve az orosz rendező 35 újító jellegű operaprodukciót vitt színre a világ legjobb színpadain: a milánói Scalában, a párizsi Nagyoperában, a londoni Covent Gardenben, Hamburg, München, Bonn, Karlsruhe, Stuttgart, Nápoly, Bologna, Torino, Budapest operaházában. 1978-ban a szovjet hatalom egyébként egy külföldi rendezését döntötte kútba: meghiúsította Ljubimov baja a hatalommal: a legendás színész és költő emlékezetének szentelt előadást a hatalom betiltotta, csakúgy mint a rendező 1982-es Borisz Godunovját. 1983-ra elviselhetetlenné vált a helyzet: már nemcsak az előadásokat, hanem Bulgakov Színházi regényének próbáit is betiltották. 1984 márciusában pedig Ljubimovot megfosztották szovjet állampolgárságától. "Száműzetése jótékonyság a világgal" - így értékelik nyugaton Ljubimov munkáját. A Bűn és bűnhődés osztrák, angol, amerikai és olasz színreviteleit a legmagasabb színházi díjakkal tüntették ki és egész Európában vendégszerepeltek. 1989-ben már a szülőhaza is belátta tévedését: a rendező visszakapta állampolgárságát. Azóta az orosz színházi világ is csak elismerően nyilvánul meg Ljubimovról és a Tagankáról. B. Zingerman Jegyzetek Ljubimovról című művében így írt a mesterről a Tyeatr című lap 1991-es 1. számában: "A Taganka Színház megmentő szerepet játszik életünkben. Ljubimov színészeivel együtt - bárhonnét is fújjon a szél - bátran és merészen szembeszállt a politikai reakcióval, a sztálinizmussal, annak vaskalapos híveivel és ádáz örököseivel, akik teljhatalmukat szerették volna megőrizni. A pangás kellemetlen időszakában, a korra jellemző, a korszak keltette apátia, cinizmus és reménytelenség idején Ljubimov kitartott a társadalmi aktivizmus és az élethez való romantikus viszonyulás mellett. Kortársaiban felébresztette a szabadságvágyat, kihívó és ünnepi energiája rájuk is átragadt. Ljubimov 1964-ben, az olvadás korszakának végén megnyitott színháza beleolvadt a hatvanas évek végi - a nyolcvanas évek pangásos időszakának csüggedt tájképébe. A fullasztó korszak rabul ejtette, de ő nem ismerte el maga felett hatalmát, elutasította elernyesztő, tisztátalan és erőszakos törekvéseit, vele szemben fülsüketítő kontrasztot hozott létre. A fiatalkori lázadás robbanó, féktelen energiája, a szarkazmussal és tűzzel teli szabad beszéd eufóriája soha nem hagyta el e színház előadásait. A Taganka lépésről lépésre, nézőközönségét felzaklatva és megörvendeztetve, politikai alapismeretekből és szépségből leckéket adva, a nézőket harci készültség és eksztázis állapotába juttatva tárta fel a jelenkori élet nagy és súlyos igazságát. (...) Ljubimov előadásain örömtelien és hangosan csendült fel a felszabaduló, szabad személyiség témája, a puskini megrészegítő függetlenség és az emberre nehezedő komor és durva tilalmak ellenére szabadon cselekvő razini cigány betyárcsapat témája. (...) A Taganka Színházban visszahelyezték jogaiba a hangsúlyozottan férfias, az infantilitástól tökéletesen mentes, népies külsejével büszkélkedő hőst. A ljubimovi előadások hőseivé a szegények, az utca emberei - a megszólaló és arcát megmutató tömeg - váltak. (...) A Taganka a dühöngő kispolgársággal, a fékevesztett despotizmussal, az emberi arcot és a nép arcát eltorzító megalázottság és jogfosztottság állandó bűntudatával szembe az alsó néprétegekhez tartozók vitális, lázadó és még el nem pusztított energiáját állította. Ezek az emberek nem akarnak áldozatokká vagy saját koruk mostohagyermekeivé válni. Szenvedélyesek, féktelenek és botrányhősök, akik bátran, választanak, választásuk elkeseredett és minden elővigyázatosságot nélkülöző. (...) Nem, nem volt az véletlen, hogy a Taganka története a Szecsuáni jólélekkel kezdődött. Ljubimovot több is rokonítja Brechttel, mint az egy kívülálló szemlélőnek feltűnik: nem egyedül az elidegenítés effektusa, nemcsak a politika iránti vonzalom, a versek, a zenei és plasztikus metaforák kedvelése. Brecht a húszas években, a stabilizáció idején megérezve, hogy a közeledő, katasztrófától terhes történelmi eseményekben milyen fontos szerep vár az alsóbb néprétegekből származó és egzotikus közönségre, belemerült a társadalom alsóbb rétegeinek, a nagyvárosok nyugtalanul gomolygó mélyének tanulmányozásába. A pangás éjszakáján, amikor úgy látszott, hogy (reggelig) minden élő megfagyott, ebben a lefojtott és kíméletlenül szabályozott időszakban Ljubimov szintén a tömeg figyelmes tanulmányozásának szentelte magát. Gondos és szenvedélyes kutatásait a Szecsuáni jólélekben kezdte meg, hogy majd nagyszerűen fejezze be a Borisz Godunovban. Puskin művének előadását a cár és a kórus - az orosz tarka, hosszú tűrésre és hirtelen rablókitörésekre hajlamos, de mindezek ellenére erkölcsi alapjait érintetlenül megőrző tömeg - közötti zenei-dramatikus dialógus kontrapunktjára építette fel. Minél több idő telt el, annál kevésbé érződött a Tagankán az egyetemi színházi jelleg, annál inkább a Népi. (...) Ljubimov rendezései (...) sokáig élnek. És nemcsak azért, mert formájuk pontos és kidolgozott - Ljubimov a rá jellemző organikus historizmussal messze lát, azt a társadalmi folyamatot kutatja, amely nem ma kezdődött és nem holnap fog véget érni. Ljubimov művészetének időszerűsége historizmusának formája. (...) Ljubimov számára a múlt és a jelen - egyetlen könyv lapjai. Ezt a könyvet óvatosan és meggyőződéssel lapozza." További képek Moszkvai Taganka Színházról | A Taganka honlapja |
|
|
Főoldal Jegyrendelés Nézô tér Fesztiválközpont 
Budapesti Tavaszi Fesztivál Budapesti Búcsú Budapesti Őszi Fesztivál 
Támogatók Linkek Logo Impresszum Észrevételek 
