Gáspár Éva - Lovass László

- avagy így tekertünk Skandináviában (1998. június 17. - július 3.)

A régebbről ismert és megszeretett vadregényes tájat közelebbről is megismerni egy kalandos sportteljesítmény keretében - ez közös álmaink közé tartozott. Laci hosszútávú kerékpáros teljesítménytúrázó háttere és Éva (a MALÉV légiutas-kísérője) sportos életmódja, szívóssága, svéd nyelv- és helyismerete jó alapot adott e nehéz skandináv túra vállalásához. A hasonló bicajos túrákhoz képest újdonság volt, hogy tandem (kétüléses) kerékpárral terveztük megtenni a több, mint másfélezer kilométert. A felmerült speciális technikai problémák ellenére meggyőződésünk, hogy összeszokott, hasonlóan edzett (házas)pár számára ez a kerékpáros túrázás legideálisabb formája. Az előzetes, csomagok nélküli edzések során kiderült, hogy összehangolt hajtás esetén a túratandem kicsit gyorsabban halad - a vaskosabb, mountain bike-re emlékeztető felépítése ellenére is - mint Laci saját versenykerékpárján. Másrészt nagyobb távokat kisebb fáradtsággal tudtunk megtenni (akár napi 200 km-t). Mindemellett menet közben lehet beszélgetni is, ami sokszor feloldja az átmeneti egyhangúságot. A tandem irányítása nehezebb, mint a hagyományos kerékpáré (az elindulást és egyensúlyozást szinte újra kellett tanulni), különösen egy nagyobb túrára való csomagokkal együtt (kb. 200 kg összsúly). Utólag meggondolandó lett volna utánfutón vinni a csomagokat, bár úgy a teljes súly valamivel nagyobb, de a kerekeket jobban kímélte volna, az alacsony és stabil súlypont miatt pedig jobban mozoghattunk volna a kerékpáron (pl. nyeregből kiállás, amihez a túrán alig folyamodtunk, inkább kis áttételeket használtunk). A tandem nagyobb súlya és hosszanti stabilitása pedig jobban tartja az utánfutót kritikus helyzetekben (fékezés lejtőn), mint egy együléses kerékpár. E 235 cm hosszú bicaj menőverező képessége egy nyerges vontatóéra emlékeztet, ami különösen keskenyebb utakon (pl. kerékpárút) lehet probléma. A hátul pedálozó személy ugyan nem lát előre a vezető hátától, de ezért kárpótolja az oldalirányú zavartalan nézelődés lehetősége, és a kormányát is néha nyugodtan elengedheti. Az útvonal megtervezése (különösen a norvég szakaszé) hadműveletre emlékeztető alaposságot igényelt. A norvég Úthivataltól (Statens Vegvesen) kértük és más fontos prospektusokkal együtt meg is kaptuk a kerékpárral is használható alagutak jegyzékét (Tunnelguide for syklister), mivel a tagolt országrészeken sokszor kompok és alagutak teszik csak bejárhatóvá a vidéket, esetleges kikerülésük száz kilométerekbe kerülhet, ha ugyan nem lehetetlen. A gondosan megtervezett, természeti szépségekre összpontosító és nagyvárosokat elkerülő útvonal különböző nehézségű szakaszokból állt. Pihenőnapot nem terveztünk, csak egy nagyobb városokat és kereszteződéseket jelző, napokra bontott menetrendünk volt. Ehhez képest szinte végig tartottuk az egy-másfél nap előnyt. Ezt az előnyt pedig tetszésünk szerint tudtuk pihenőidőre váltani. Mivel az első svéd szakaszon jóval kisebbek a hegyek, mint Norvégiában, feltételeztük, hogy az utóbbi rész lesz a nehezebb. Ez csak részben bizonyult igaznak, mert a viszonylag sík svéd dombvidéken keresztül vezető utak a Gödöllői- és Nógrádi dombságokhoz hasonló, lendületből nem megmászható „hullámvasút”-ra emlékeztettek, míg a magas norvég hegyek között (a hágók, szerpentinek kivételével) az út sokszor alig emelkedő vagy lejtő folyó- és patakvölgyekben haladt. A Fülöp Kerékpárszervízben alaposan felkészített és a repülőtéri szakemberek által gondosan becsomagolt tandemmel együtt június 17.-én, kora reggel utaztunk el a MALÉV 760-as stockholmi járatával. A Stockholmtól északra fekvő Arlanda repülőtéren bizony nem szolgált örömhírekkel a meteorológia: délelőtt 11 óra körül kb. 12 °C fokos, szeles, esős időben kezdtük meg az utat, a sík terepnek nehezen nevezhető svéd dombvidéken. Egyedül az utak minősége és viszonylag kis forgalma szolgált kellemes meglepetéssel, beleértve a - hazaiakkal ellentétben - felmálházott tandemnek is megfelelő szélességű kerékpárutakat. Ezek használatát a továbbiakban csak azért kerültük, mert szinte kizárólag a helyi kerékpáros forgalom céljára készültek. Vagyis az átmenő utakkal párhuzamos kerékpárút táblája soha nem jelzett településen kívüli úticélt és rendszerint a város határában el is kanyarodott (sokszor átjáró nélkül) útvonalunktól. Így tévedtünk el az első 10 km után Märsta-nál is: a párhuzamos kerékpárút egy kereszteződés alatt bevitt a városkába a számunkra szükséges 263-as út helyett. A hazai viszonyokon edződött pedálművész számára kerékpárút nélkül is végig kellemesnek tünt a haladás a jó minőségű (simára aszfaltozott, kátyúmentes) másodrendű utakon. Svédországban többször találkoztunk tükörsima, jó másfél méter széles (!!) útpadkával. A száz feletti tempóval haladó kamionok és más gépjárművek általában több méteres oldaltávolsággal előztek, ha pedig ezt a szemből jövő forgalom nem tette lehetővé, zokszó nélkül lefékeztek. Enköping-et elkerülendő, helyi utakon próbáltunk „rövidíteni”, de ehhez térképünk (a svédországi navigációhoz autóstérképet használtunk, csak a norvég úthoz volt 1:325000 léptékű Cappelens térképünk) nem volt elég alapos, így mire a megcélzott 70-es utat elértük, kissé „meghizlaltuk” a kilométereket. Délután 3 órától folyamatosan erősödött az eső, felvettük a sárga MALÉV-es esőkabátot és thermonadrágot húztunk. Estefelé, Sala után, túl a 120. kilométeren már biztos volt, hogy este nem fogunk élni a természetben való sátorverés Skandináviában biztosított jogával (e szerint mindenkinek joga van a természethez, annak megóvásának kötelezettségével), és kis faházban (hytte) töltöttük az éjszakát. Felszerelésünk ugyan megszáradt, de másnapra is maradt némi szemerkélő eső, változatlan hőmérséklet mellett. Tavak és fenyvesek mellett vezetett az utunk, majd délutánra megszűnt a szemerkélés és mutatkozott néhány égszínkék folt a szürke felhők között. Hedemora után letértünk a 70-es útról Falun irányába (266-os, majd 80-as utak). A városka után, az aznapi 125. km-nél megkockáztattuk a sátorverést egy erdő melletti tisztáson. Az alig órányi félhomályos éjszaka ellenére igencsak lecsökkent a hajnali hőmérséklet (kb. 6-8 °C), ráadásul eleredt az eső. A gyors szedelőzködés után jólesett az izmokat mozgató tekerés. Rättvik után újra a 70-es úton haladtunk Mora felé, ahol a bevásárlás után megnéztük a tóparti városka rövid, de hangulatos sétáló utcáját. A helybeliek közül egy sportos, 60-év körüli úr kerekezett mellénk és rövid beszélgetés után kiderült, hogy egy pár nap múlva esedékes teljesítménytúrára készült és ebben a műfajban ő valamilyen svéd csúcsot is tart. Kölcsönös jókívánságokkal elköszöntünk, majd gyors ebéd után irány Älvdalen, továbbra is északnyugati irányban a 70-es úton. Közben felszakadozott a felhőzet és kisütött a nap. Itt a 16 °C-os svéd nyár! Nem vicc, alig egy kis napozás az út szélén és Laci rövid haja alatt megpirult a fejbőr. A helyi (vidéki) lakosokon megfigyeltük, hogy a kevés napfény miatt általános a fehér bőr (a földeken dolgozó parasztok cserzett arcát kivéve), idősebb korban pedig láthatóan gyakoriak a reumatikus bántalmak (jót tehetne nekik egy kis magyarországi gyógyfürdőzés). Utunk során végig az elszántságnak szóló tisztelet sugárzott felénk autósoktól, gyalogosoktól egyaránt, mindenki nagyon kedves volt. Nem csoda: a hazai kora áprilisi időjárásra emlékeztető klímán igen kevés kerékpáros turistával találkoztunk, jobbára csak helyi közlekedőket, gyerekeket, edzést végző bringásokat és (gör)sífutókat láttunk az utakon, az utóbbiakat számunkra szokatlanul nyáriasan öltözve. Késő délután Älvdalen után megint eleredt az eső. A hátsó kerékben elpattant egy küllő, Laci némi gondterheltséggel cserélte ki, aggódva a nagy terhelés esetleges további következményei miatt. 114 km után, fáradtan, más szálláslehetőség híján az Österdalälven folyó partján vertünk sátrat (1. fotó). Az eső lassan elállt a hideg időben. Éjszakai pihenésünket kissé megzavarták a folyóban majdnem derékig álló (lazacra váró) sporthorgászok neszei. Reggelre nincs eső, napközben is „csak” szórványos, rövid záporok jelentkeztek. Az út folyamatosan emelkedett, egyre kopárabb és hidegebb tájon haladtunk. Ez a hegyek nélküli, lehangoló fennsík Bunkris után lejteni kezdett és lassan megszűnt. Aznap összesen 77 km-t mentünk Särna-ig, ahol egy kis tóparti faházban pihentük ki fáradalmainkat. Körülöttünk viszonylag csendesen tartott a Midsommar, a leghosszabb nappal hagyományos svéd ünnepe. Ébredés után lassan melegedő, felhős-napos idő várt minket. A hátsó gumi lassú, de folyamatos nyomáscsökkenése miatt belsőt kellett cserélni. Idre városkában reggeliztünk, majd kora délután átléptük a láthatatlan svéd-norvég határt. Egyre kevesebb a felhő. Nem sokkal Lillebo után egy láthatóan otthonosan viselkedő rénszarvas-család keresztezte előttünk az utat. Kölcsönösen megbámultuk egymást. Akkor még nem gondoltuk, hogy több rénszarvast már nem is látunk utunk során! Az esti napsütésben sátorverésre alkalmas helyet kerestünk, de az út mindkét oldalán lápos tundra terült el. Lassan feltűntek az első hófödte hegyek, a hóhatár errefelé csak 900-1000 m. Holřydal felé haladva egyre beljebb kerültünk a hegyek közé, esetleges meleg szállásnak nyoma se volt az alig lakott tájon. Fél egykor, jó 145 km után egy völgybe ereszkedve elfogyott a kitartás: vacogva állítottuk fel a sátrat és bujtunk be a hálózsákba az alig 3-4 °C-os hidegben. Másnap a felhős, de száraz időben átfagyva szedelődzködtünk. Jól esett újra hajtani, ez legalább felmelegített, akárcsak a Twin Peaks hangulatú Tolga városba való legurulásunk, itt érezhetően melegebb volt (12 °C). Ne tévesszen meg senkit a „város” elnevezés, norvég léptékben a „falu” sokszor csak 3-4 házból áll, a várost esetenként alig ezren lakják. Ezeken a településeken a lakóházak szinte kizárólag fából épültek. Az itt lakó emberek pesti mércével mérve igen egyszerűen öltözöttek, szinte csak az időjárás szempontjai szerint vesznek magukra ruhát. Tolgában bevásárlás, posta, majd Laci lesújtó hírrel szolgált: a hátsó felni megrepedt, nem szabad a tandemre ülni. Bicajszervíz pedig nincs a városban. Szerencsénkre vonat közlekedett a 21 km-re fekvő Tynset városba, ahol egybehangzó állítások szerint jól felszerelt kerékpárbolt is található. A jegy sem volt drága (a tandemért külön nem kellett fizetni!), a kalauz pedig mosolyogva segítette fel és érkezéskor le a sérült bicajt. Sajnos az egyetlen megoldás a komplett hátsó kerék cseréje volt, ami eléggé sokba került.Aznap összesen 100 km-t haladtunk és nem sokkal Folldal előtt a 29-es út mellett vertük fel a sátrat. Június 23.-án reggel újra esős időben indultunk, sőt időnként még felhőben is tekertünk a havasan meredező zord hegyek között (2. fotó). A 8-10 °C fokos hidegben jól esett a gyors menet Hjerkinn és Dombĺs között a széles E6-os úton. Dombĺs előtt zuhogó esőben egy hosszú és meredek lejtő fagyasztotta belénk a szuszt, kellett is utána a bevásárlással és ebéddel, teázással egybekötött hosszabb pihenő a városban. A helyi közbiztonságra jellemzőek a mindenfelé lezáratlanul széthagyott drága kerékpárok és az a tény, hogy a csomagjaink tetején otthagyott bontatlan élelmiszerekhez sem nyúlt senki távollétünkben. Délután a Rauma folyó (vajon miért a reuma jut e névről eszünkbe?) völgyében kerekeztünk Ĺndalsnes felé. Kevéssel Lesjaverk előtt a nyirkos idő meleg bungalóba űzött minket az aznap megtett 122 km után. A legjobb hír, hogy az új hátsó kerék remekül bevált és túránk végéig is bírta az igénybevételt. Hosszabb pihenő után, másnap délben indultunk utunk fordulópontja felé. A nap melengetett minket, de az első meredek emelkedőig még 70 km-t kellett hajtanunk az egyre nagyobb hegyek között kanyargó folyó völgyében. A párás, buján zöldellő növényzet felett gyönyörködtünk a jégkorszaki gleccserek által meredekre gyalult hegyoldalon többszáz méter mélybe zuhogó vízesések látványában (3. fotó). Ĺndalsnes előtt pár kilométerrel 2 perces pihenő után letértünk (4.fotó) a meredek, kb. 1000 m szintemelkedésű hágó (népszerű nevén Óriások Ösvénye,Trollstigen, (5. fotó) irányába, amelynek megmászása az egész túra legszebb "feladata" volt. (Video részlet) A sziklába vájt keskeny, több, mint 14 km-es szerpentin meredeksége 7 és 13 % között váltakozott (6. fotó). Felfelé hajtva többször is buzdítást kaptunk a mellettünk "egyesben" kapaszkodó autókból. Az 1935-ben a sziklás hegyoldalakba vájt-robbantott út helyenként szinte beleolvadt a zuhatagokba (7. fotó). A kitérőknél meg-megálltunk fényképezni (8. fotó) és öltözködni, mert bizony felfelé haladtunkban az egyre hidegebb levegő ellenére is melegünk volt (9. fotó). Utunknak ez volt a legészakibb pontja, a hóhatár itt kb. 8-900 m a tengerszinttől számítva. A szerpentin tetején a kilátónál (10. fotó) található ajándékboltot és parkolót elhagyva tovább emelkedett az út. Lassan alánk került egy befagyott tó és több méter magas, lassan olvadó hófalak (11. fotó) között kanyargott tova ez a szeptembertől májusig lezárt útszakasz. A hágó tetejére érve minden ruhánkat felvettük (12. fotó), majd megkezdtük az ereszkedést erről a zuzmóval is alig borított, kietlen „holdbéli” tájról. A Norddals-fjord irányába haladva lassan újból megjelentek a törpe nyírfák, a fenyvesek, melegedni kezdett a levegő és jól estek az este fél 10-kor a szirtek közé besütő nap sugarai is. Valldal előtt sorra hagytuk el a zsúfolt kempingeket, reménykedve, hogy találunk még máshol is szállást. A szinte partvonal nélküli fjord mellett alagutak során áthaladva éjfél előtt fél órával érkeztünk meg Liabygda-ba, 25 perccel az utolsó komp után, elgyötörten, aznap több, mint 140 km-rel a lábunkban. Jólesően vettük észre, hogy akárcsak más, fontosabb utak mentén Norvégiában, itt is található WC-vel, melegvízzel ellátott barakk a parkoló mellett. A kompállomás mólójának betonján vertünk sátrat, hogy másnap az első járattal áthajózzunk Stranda-ba. Itt több, mint két órát vártunk arra, hogy a helyi élelmiszerbolt kinyisson, majd reggeli után, szemerkélő esőben egy 450 m-es hágót megmászva és sziklába vájt több km-es alagutakon át leereszkedve értünk Hellesylt-be. Idáig 34 km-t megtéve úgy döntöttünk, hogy éppen itt az ideje pihenőnapot tartani az előző napi kemény hajtás és kialvatlanság után, ütemtervünkhöz képest legalább másfél napi előnyben voltunk. A tandemet a faházban hagytuk, és körülnéztünk a Geiranger-fjord (13. fotó)partjába ékelődő városkában. Délután pihenésképpen végighajókáztunk a Geiranger-fjordon a hasonló nevű túlparti városkába és vissza. A kétszer ötven perces oda-vissza út alatt végighallgattuk az idegenvezetést a hajó hangszórójából a Hét Nővér vízeséshez (14. fotó) fűződő mondákról, a meredek szirtek fölött talpalattnyi helyen felépített, mára elhagyott tanyák történetéről. Beleborzongtunk, hogy e zord vidéken a hűvös nyár után milyenek lehetnek a sötét, fagyos és hosszú téli éjszakák. Az alapos pihenés után reggel a már megszokott szemerkélő esőben másztunk meg egy kisebb hágót és haladtunk el Európa legmélyebb beltengere (Hornindals-vatn) mellett a 60-as úton. A Grodĺs városa utáni kaptatón kisebb zápor fogadott minket. Fel- és lefelé egyaránt igen óvatosan haladtunk, egyrészt kímélve a némileg rosszabb utakon az amúgy is túlterhelt kerekeket, másrészt a szinte egész Norvégiában az út mentén legelésző kecskék és birkák időnként bemászkáltak az út közepére is. Szerencsénkre tandemes párosunktól láthatóan jobban féltek, mint a pótkocsis kamionoktól, lakókocsiktól (tán bárány-reggelin élő, bicikliző cirkuszi medvéknek néztek minket?) és iszkoltak az útmenti bozótba. E háziállatokkal általában együtt fordultak elő a bekerített legelők végén az útmenti kapuk, ahol az aszfalt helyett teljes szélességben, 1-2 méternyi hosszan acélrudakkal fedett víznyelőt kellett keresztezni, amelyek láthatóan a jószágok átjárását akadályozták. Mindenesetre ezeken át tolnunk kellett a kerékpárt. Az Innvik-fjord partján érintettük Stryn, majd Olden városkákat. Az utóbbi arról nevezetes, hogy innen indul az út Briksdal faluba, ahonnan fogatokkal lehet eljutni a jégkorszakban képződött Jostedal gleccser lábához. Ezen a napon „csak” 86 km-t hajtottunk és lassan derülő időben, este 7 óra körül Innvik faluban, a fjord partján, egy kis faházban volt a szállásunk. Reggel 5-6 km-nyi „bemelegítő” sík szakasz után ismét egy meredek, 630 m-es hágó következett. Alighogy megálltunk ebédelni a hágó tetején épített parkolóban, máris „kéregető” bárányok serege igyekezett felénk és más turisták felé. Byrkjelo-ba ereszkedve a megszokott mezőgazdasági vidék képe tárult elénk: traktorok, művelt földek a havas hegyektől ölelt keskeny folyóvölgyben, legelők, birkák, tehenek, legyek. Skei után egy könnyebb, tóparti út következett, majd az 1-es utat Fřrde előtt elhagyva a 13-as úton újabb, ezúttal 543 m-ig emelkedő szerpentint gyűrtünk le fáradtan az esti órákban. Tíz óra körül Rĺheim mellett egy faházban pihentük ki a 105 km-es napi adag fáradalmait. Késő délelőttig pihentünk, az idő valamelyest melegebbre fordult (15 °C), de továbbra is csöpögött az eső. Utunk harmadik legnagyobb magaslatát megmászva (750 m) egy keskeny, de igen mély völgybe nyúló 10 km hosszú szerpentinen (15. fotó)ereszkedtünk a Sogne-fjordpartján álló Dragsvik kompkikötőig. Átkelve Leikanger és Sogndal között a gyönyörű fjord partján fekvő úton erős ellenszél nehezítette előrehaladásunkat. 106 km azért erre a napra is jutott - állapítottuk meg este a Sogne-fjordra néző hytte-ben (faház) melegedve. Alapos műszaki átvizsgálás után (lánc- és fékbetét csere) délben, felhős időben kezdtünk pedálozni a Kaupanger-ből induló komphoz. Bosszúságunkra a kompjárat megszűnt, mehettünk vissza az E16-os útra. Előtte azonban pótoltuk a hétvégén kimerült élelmiszer készleteinket (joghurt, műzli, keksz, barna kenyér, sajt, uborka, alma, paradicsomleves estére). Ebből a választékból már kikövetkeztethető, hogy mindketten vegetáriusok vagyunk, tapasztalataink szerint ez a gyors regenerálódást és a hidegtűrést is jelentősen javítja. Meleg ételt általában este, leves formájában fogyasztottunk. Az új E16-os út egy 3,5 km-es alagúton keresztül egy szintén új komphoz vezetett, ahonnan egy még hosszabb alagúton (6,3 km) át értük el Laerdal várost. A világítás, a jó kiépítettség és a kis forgalom ellenére is félelmetes élmény ilyen alagutakban kerékpárral áthaladni, alig vettük észre, hogy ösztönösen gyorsítva, csaknem 40 km/ó tempóval mentünk át az alagúton! Laerdal-ból tovább haladtunk az enyhén emelkedő E16-os úton, amely kezdő szakasza a nagyon kemény, 430 km-es „Tour of Jotunheimen” nevezetű egynapos teljesítménytúrának. Mi azonban megelégedtünk az aznapi 73 km-rel és Steinklapp falu kempingjében készültünk fel másnapi erőpróbánkra. Szállásunk előtt kb. 10 km-rel megcsodáltuk az 1100-as években épült és nagyszerűen konzervált Borgund-i fatemplomot (16. fotó). Szokásunktól eltérően viszonylag korán, 9 körül indultunk az utunkat érintő legmagasabb hágó (1137 m, 17. fotó) megmászására. Ez minden várakozásunkat felülmúlva, viszonylag könnyedén sikerült, ami talán a jó időnek és az előző napi korai pihenőnek volt köszönhető. Érdekes módon, az erős ellenszélben, közel a hóhatárhoz a lefelé tekerés viszont elég fárasztónak tűnt. Mögöttünk voltak a nagy hegyek, délkelet felé haladtunk az 52-es, majd 7-es úton. A Bromma folyó völgyében (18. fotó) sorra hagytuk Gol és Nesbyen városokat. Aznap 123 km-t hajtottunk. Kellemes időben, bár kissé fázósan sátraztuk át az éjszakát Bromma faluban. Melegfrontos időre ébredtünk. Ez igazolódott be, amikor Noresund után úgy istenigazából eláztunk egy nyárias záporban. Előtte majdnem meglátogattunk egy medvecsaládot a számukra fenntartott parkban. Hönefoss volt túránkon az első olyan város, ahol a kivezető út (35-ös) eléréséhez több kereszteződésben is irányt kellett változtatnunk. E viszonylag nagyobb város után egy másfél kilométeres, 9% emelkedővel riogatott több előrejelző tábla, amit eddigi hegymászó tapasztalatainkkal felesleges felhajtásnak tartottunk. 134 km-t megtéve rövidesen elértük a Randfjorden (tó?, fjord?) partján, Slövika-ban tervezett szállásunkat. Az utolsó teljes napunk végre igazi szép időt hozott. Lunner-ig dombos-emelkedő úton tettünk meg 14 km-t. Némi aggodalomra csak egy újabb küllőszakadás adott okot, ezúttal az első kerékben. A javítás után egy meredek kaptatót követő enyhén lejtő, szép erdei úton élveztük a norvég nyarat. Lassan megközelítettük Gardenmoen repülőteret, ahonnan majd másnap hazatérünk. Itt azonban igen részletes térképünk sem bizonyult elégségesnek: előbb a katonai repülőtér felé tévedtünk, majd kiderült, hogy a régi terminál július elejétől bezárt, a még épülő új, hatalmas komplexumot pedig elég nehéz megközelíteni. Tóparti tervezett kempingünket is csak sok-sok kilométeres csalinkázás után találtuk meg Mogreina faluban. Egy kis kellemes koraesti napozás után végre igazából kialudtuk magunkat, megebédelünk, majd fél 2 körül indultunk a repülőtérre, immár kitérők nélkül (25 km). Némi izgatott várakozás után este fél 7 körül indultunk haza a MALÉV oslói járatával. 16 nap alatt összesen 1725 km-t tettünk meg, ennek kb. egyharmadát hegyes, másik két harmadát dombos, illetve sík terepen. Utunk a vártnál fárasztóbbnak bizonyult, különösen a skandináv nyarakhoz képest is kirívóan hűvös és csapadékos időt szoktuk meg nehezen az amúgy is komor, alig lakott tájakon. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a Ferencz István úrnak, a MALÉV Légiutaskísérők Osztályvezetőjének utunkhoz nyújtott segítségéért, valamint a légitársaság más szakembereinek, Mohai Tivadar úrnak, a cég oslói képviselőjének, a stockholmi és az oslói járat személyzetének túránk sikeres végrehajtásához nyújtott támogatásukért.  Trollstigen video (DivX;-) codec) További kapcsolódó Web címek: Norwegian Tourist Guide Trento Bike Pages - Norway Cycling in Norway