|
|
Kálmán Imre Fesztivál A Budapesti Fesztiválközpont Kht. 2002-ben fesztivál a fesztiválban eseménysorozattal szeretne tisztelegni az operett koronázatlan királyának születése 120. évfordulója alkalmából. Kálmán Imre Siófokon született, 1882. október 24-én vagy 25-én. Ez a "vagy" nem a zenetörténészek, illetve zenekutatók hanyagsága miatt került az életrajzba, hanem maga a Kálmán család is két pártra szakadt a születés napját illetően. Nyilván éjféltájt született, s így nehéz volt eldönteni, hogy még 24-én vagy már 25-én. Később maga Kálmán Imre sem csinált nagy gondot a dátumból: megtartotta mindkettőt, mert így két napon át jöttek a gratulációk és táviratok, a nagy család pedig - Imréék hatan voltak testvérek - örült az évenkénti kétnapos ünnepnek. Fiatal éveiben, Siófokon ismerkedett meg a zenével és a színházzal is. A gyermek Kálmán Imre először az albérlőjüktől, Liedl Ferenc operaházi hegedűstől kapott zenei leckéket. Később pedig, nyaranta ott sündörgött a házuk közvetlen szomszédságban lévő Nyári Színkör körül, ahol is - hívatlanul - minden próbán pontosan megjelent. Lenyűgözte és megbabonázta a színház. Tizenötévesen iratkozott be a Zeneakadémiára. Koessler Jánosnak lett a tanítványa, akinél Bartók, Kodály, Dohnányi, Weiner, Szirmai Albert és Jacobi Viktor is tanult. Közben jogot is hallgatott a budapesti egyetemen, majd a Pesti Napló zenei rovatának vezetője lett Öt évig dolgozott itt, valamint az Új Időknél is. Kritikusként írta "Meg a Berta nagy liba" és a "Fedák Sári szobalánya" című kuplékat. Szégyellte a dolgot, hiszen Koessler professzor osztályában a Zeneakadémián még szimfóniáról álmodott. Ez időben írt zenét Fényes Samu "Pereszlányi juss" című énekes játékához. (Mindössze hatszor adták elő.) Első nagy sikere a Tatárjárás volt. 1908. február 22-én mutatták be a Vígszínházban. A Tatárjárást 144-szer játszották, s nemsokára Bécsben és Prágában is bemutatták. Kálmán huszonöt éves korában Bécsbe költözött (ne feledjük: az Osztrák-Magyar Monarchia alattvalói egyaránt otthon voltak Budapesten, Bécsben és Prágában is). Liberettóit osztrák szövegírók készítették, az ősbemutatók a bécsi Johann Strauss Theaterben, illetve a Theater an der Wien-ben zajlottak le, és csak azután kerültek Pesten is színre. A pesti bemutatók sorrendje: Az obsitos (1910), A hollandi menyecske (1921), A bajadér (1922), Marica grófő (1924), A cirkuszhercegnő (1926), A csikágói hercegő (1928), Az ördöglovas (1934), A montmartrei-i ibolya (1935), Josephine császárné (1937). De valamennyi operettjei közül a Csárdáskirálynő vitte el a pálmát. 1915. november 17-én a világháború idején játszották először Bécsben. Magyarul egy évvel később csendült fel a Király Színházban. Az utolsó magyar Kálmán-premier 1937-ben volt a Városi Színházban: a Josephine császárnő címszerepét az európai operaházak csillaga, Németh Mária énekelte. Ezután sötét és szomorú idők következtek a zeneszerzőre. El kellett hagynia Bécset. Párizsba költözött, majd Amerikába. Onnan csak a háború után tért vissza, s 1953. április 11-én zenei munkássága megkoronázásaként Párizsban, Joseph Paul-Bencour átnyújtotta neki a francia becsületrend tiszti keresztjét. Utolsó operettjének, az Arizona Lady-nek premierjét már nem érte meg. A francia fővárosban halt meg 1953. október 30-án. Kívánsága szerint Bécsben temették el. Kálmán Imrét, Bécs is szívesen vallja magáénak, de Kálmán Imre magyarnak született, és mindvégig magyar maradt. Világpolgár? Lakhelyváltoztatásai szerint igen, de érzésben, gondolkodásban, lélekben, szülőföldi hovatartozásban magyar. Itt született, itt élte le élete első negyedszázadát, itt érték az életre szóló élmények, benyomások: a gyerekkor, a serdülőkor, az ijfúság élményei. Kapcsolata soha sem szűnt meg hazájával. Immár újra itthon van Kálmán Imre - operettjeivel, dallamaival, emlékezetével, itt él közöttünk, velünk, és élni fog mindig, amíg csak zenés színház lesz hazánkban. Emlékezünk reá... Csak az hal meg, akit elfelednek. Ezért marad Kálmán Imre örökéletű! |
|